Tébolyodott kakas kukorékolása ébreszt.
(Bár meglehet, csak vekkere mondta fel a szolgálatot,
s hamarabb ébresztette az állatot.)
Korán van, a hajnal sem jött még el,
a falu sem ébred;
alszik a test, és alszik a lélek.
Kinyitom a szemem, körbenézek.
Ismerős a hely: itt vagyok, apámnál;
itt valahogy semmitől sem félek,
messze elkerül bánat és magány.
Felülök. Felállok.
A konyhán át jutok el az ajtóig,
melynek, ha átlépem küszöbét,
jóleső érzés árad testemben szerteszét.
Mindig ezt az érzést kerestem,
és itt, Diósjenőn azt hiszem, megleltem.
Csend, nyugalom. Testes
és füstmentes
levegő.
Béke honol lelkemben.
Beleszippantok a (hegy)vidék illatába,
tüdőm oxigénnel telítődik.
Friss vagyok és üde,
nem úgy, mint otthon,
a kipufogógáztól "hangos" (bel)városban.
Élvezem, ahogy testem minden egyes sejtjét
átjárja az oxigéndús éltető erő,
a levegő.
Nagyokat harapok belőle,
majd előveszem cigarettámat.
Rágyújtok...
(S a koporsómra gyűjtök.)
 |
| Fotó: Balog Marianna |
