Nyáréj-búcsú

Beszélgetések - 1. rész

Én: - Már neki sincs rám szüksége. Teljesen önálló. 
Belső én: - És ez így van rendjén. Tizennégy lesz...
Én: - De akkor velem mi lesz? Mindketten tudjuk, mi történik azzal, akire már nincs szükség. 
Belső én: - Nem is hinnéd, mekkora szükség van rád. 
Én: - De hát most beszéltük meg, hogy már neki sincs... hiszen már majdnem tizennégy. A huszonegy éves meg... Azt hiszem, nem kell részleteznem. 
Belső én: - Nem is róluk beszélek. 
Én: - Hát akkor? 
Belső én: - Rólad. 
Én: - Rólam? 
Belső én: - Igen. Eljött a te időd. 
Én: - Úgy érted, törődjek magammal? 
Belső én: - Úgy-úgy. 
Én: - Most, hogy mondod... Elkezdtem pilatesezni.
Belső én: - Tudom. Érzem is a változást. 
Én: - És az étkezésemet is megreformáltam.
Belső én: - Na, látod, akad bőven tennivaló. És van itt még valami...
Én: - Arra gondolsz, hogy élvezzem az életet? 
Belső én: - Arra bizony. Nagyszerű, hogy ilyen jól megértjük egymást.