Rettegés

Sötét fellegek

szelik át az eget;

fúj a szél, arcodba süvít.

Fázol, reszketsz,

a félelemtől szinte mozdulatlanná dermedsz,

nem tudod, mi vár még rád

a mai éjszakán.

Behúzott vállakkal, kissé görnyedve lépkedsz,

lábaid maguktól lépnek

előre, egymás után;

kabátod gallérját felhajtod,

lilára fagyott ujjaiddal szorítod.

Az út másik oldaláról egy macska bámul rád.

Nem nézel oda. Nem is kell. Minek?

Így is látod magad előtt a két félelmetes,

sárgán izzó macskaszemet.

Gyorsítod lépteid,

már szinte futsz,

mégsem jutsz

előbbre, mintha egyhelyben járnál.

Nehezen lélegzel... Lehet, hogy már nem is?

A félelem belülről széjjelfeszít.

Nem vagy ura testednek,

elvesztetted a csatát, tudod.

Szemed becsukod. 

Feladod.

Még egy utolsó sóhaj -

ennyi jár neked,

mielőtt kinyitod a szemed.

(2007. szeptember)