Úgy látszik, a háromnegyed kilences kelés szimpatikus a szervezetemnek, ma is ekkor ébredek. Délelőtt bank, vásárlás, fagyizás, kinyomozzuk, hogy az egyetlen pizzéria már csak panzióként működik. Hurrá! Akkor menjünk át Bánkra ebédelni. Na, azt nem lehet. Kedvenc kisebbik megfúrja az ötletet. Akkor rendelünk. Újabb hurrá, ezúttal szívből jövő, ugyanis az étlapon gyros is szerepel.
Ebéd után úgy döntünk, soha többet nem eszünk - kissé laktató volt a gyros-tál. Mikor megyünk gurulunk kirándulni? Az "időjárástérkép" folyamatosan változik, kénytelen vagyok a józan paraszti eszemre, meg a két szememre hagyatkozni. Az eget kémlelem. Szerintem indulhatunk.
A legkisebb mértékben sem volt túlzó a szomszéd azon állítása, miszerint a töltésről belátni az egész környéket. A látvány több mint lenyűgöző, keresem a szavakat. Akármerre nézünk, hegyet és napraforgót látunk. A napraforgómezőn túl a Börzsöny vonulatai integetnek felénk. Nemsokára megyünk... HAZA. De előbb még itt van dolgunk.
Elvileg az út, amelyen haladunk, egészen Bánkig visz, de mi most beérjük kevesebbel is. Már gyalogolunk egy ideje, amikor a mellettünk elterülő napraforgómező végén megpillantok egy vadászlest. Megcélozzuk. Kedvenc kisebbik aggódik: nem fognak minket lelőni? Véletlenül... Nem. A vadászlesről lőnek, oda meg éppen mi mászunk fel.
Nem tudok betelni a látvánnyal, keresem a szavakat, de még mindig nem találom. A fotók a legkevésbé sem tudják visszaadni azt, amit látunk.
Azért munkára fogom a fényképezőgépet (nagyjából tíz méterenként), megpróbálom minden szögből megörökíteni a tájat - kattog a masina, én meg forgok körbe-körbe. Hazafelé, távolról még megcsodáljuk a falut, amelyet úgy ölel körül a természet, akár kagyló a gyöngyét.
A legkisebb mértékben sem volt túlzó a szomszéd azon állítása, miszerint a töltésről belátni az egész környéket. A látvány több mint lenyűgöző, keresem a szavakat. Akármerre nézünk, hegyet és napraforgót látunk. A napraforgómezőn túl a Börzsöny vonulatai integetnek felénk. Nemsokára megyünk... HAZA. De előbb még itt van dolgunk.
Elvileg az út, amelyen haladunk, egészen Bánkig visz, de mi most beérjük kevesebbel is. Már gyalogolunk egy ideje, amikor a mellettünk elterülő napraforgómező végén megpillantok egy vadászlest. Megcélozzuk. Kedvenc kisebbik aggódik: nem fognak minket lelőni? Véletlenül... Nem. A vadászlesről lőnek, oda meg éppen mi mászunk fel.
 |
| Még mindig nem szereti, ha fényképezik |
Nem tudok betelni a látvánnyal, keresem a szavakat, de még mindig nem találom. A fotók a legkevésbé sem tudják visszaadni azt, amit látunk.
Azért munkára fogom a fényképezőgépet (nagyjából tíz méterenként), megpróbálom minden szögből megörökíteni a tájat - kattog a masina, én meg forgok körbe-körbe. Hazafelé, távolról még megcsodáljuk a falut, amelyet úgy ölel körül a természet, akár kagyló a gyöngyét.
A kutyák türelmetlen csaholással köszöntenek, lassan vacsoraidő. A szomszéd meglep minket egy kaláccsal. Ellátjuk az ebeket, a gyerek kakaót készít, én előveszem a vajat. Csodás nap ez a mai is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése